Zenekarunk olyan személy jelentkezését várja, aki jártas a mulatós műfaj felvevő piacának ismeretében és vállalná a csapat menedzselését Magyarország területén.
Jelentkezni az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen vagy a 06 70 414-2059-es telefonszámon lehet!
Tisztelettel várjuk a jelentkezéseket: Szatmári Dáridó Zenekar
Tisztelt Látogatóink!
Zenekarunk számára, 2011. október 16.-án
a Fásyszupersztár műsora véget ért.
Köszönjük mindenkinek aki szavazott zenekarunkra,
hogy a 6000 jelentkezőből a 8. helyen végezhettünk.
Külön köszönet a mátészalkai
Szatmár Táncegyüttes
kiváló táncosainak.
Köszönettel:
Szatmári Dáridó Zenekar
Népszerû a Szatmári Dáridó
A mulatós muzsikát játszó pusztadaróci tagokat is felsorakoztató Szatmári Dáridó hazai sikerei mellett Magyarországon is egyre nagyobb népszerûségnek örvend. A trió tagjai, Péter Tibor szaxofon, Vincze Sándor gitár-ének és Tóth Attila billentyû-ének, nemrég meghívást kaptak a magyarországi Fásy Ádám tehetségkutató mûsorába. „Közel kétezer mulatós rockot játszó együttes közül válogattak a mûsorba negyvenötöt. Az elõdöntõn a maximálisan elérhetõ negyven pontból harminchármat szereztünk meg, így visszahívnak a következõ fordulóra is“ - nyilatkozta lapunknak a Vincze Sándor énekes, aki egyébként Pusztadaróc község alpolgármestere is egyben. A zenekar számára komoly eredményt jelent a magyarországi szereplés, hiszen így ismertebbé válhatnak, és több külföldi fellépésre is számíthatnak. A tehetségkutató után már egy magyarországi menedzser is felvette velük a kapcsolatot, így egyre biztosabb a szakmai sikerük. A tehetségkutató mûsor középdöntõjébe jutott csapat egyébként legutóbb a magyarországi Szécsény város nemzetközi napjain lépett fel. Akkor is komoly sikereket könyvelhettek el, hiszen kétszer is zenéltek az ottani közönségnek. A zenekar sikeres versenyzését itthonról is lehet támogatni. A részletekrõl az érdeklõdõk az együttes www.szatmaridarido.eu címû internetes honlapján értesülhetnek. A zenekar történetérõl honlapjuk tanulsága szerint annyit mindenképp érdemes tudni, hogy 1991-ben alakult egy határszéli kis kocsmában, a csengersimai Birka Csárdában. Tóth Attila egyszemélyes vendéglátós zenekarként tevékenykedett ott, amikor találkozott a véletlenül betérõ Vincze Sándorral. Hamar összebarátkoztak, Sándor elmesélte, hogy neki volt Romániában egy ötszemélyes zenekara, melyben szaxofonos is játszott, akit késõbb újra felkerestek. 1993-ban már ezzel a hármas felállással léptek fel különbözõ rendezvényeken, bálokban és vendéglátóhelyeken.
2000 telén az egyik szatmárnémeti kiadó stúdióba hívta a zenekart, és ebben az évben jelent meg az elsõ (még csak kazettára vett) stúdióalbumuk Szatmári Dáridó 2000 címmel. A zenekar neve ezzel a lemezzel együtt született meg. 2001-ben dupla CD-t készítettek, amely egyik felén mulatós, másikon pedig aktuális slágerek szerepeltek. Az egyik, az Addig megyek volt, amely pár hónappal késõbb aranylemez lett, a másik pedig az Oly gyönyörû vagy címet kapta. Legutóbbi lemezük tavaly jelent meg Ma este mulatok címmel. Ezt a hanganyagot már saját stúdiójukban rögzítették.
Tisztelettel köszöntünk minden látogatónkat és hallgatónkat!
Elkészült és rendelhető egy MP3 lemez,mely régebbi három albumunk teljes anyagát tartalmazza.
Ezek az Addig megyek, Dáridó az életem valamint a Dáridózz velünk című lemezek.
A CD borítózva és kép nyomtatva készült!
Várjuk rendeléseiket honlapunkon a CD rendelés menüpontban!
A Szatmári Rock Band első lemeze 2010 karácsonyára elkészüt,saját számainkkal, itt egy kis ízelítő!
Ezzel a saját kis szerzeménnyel kíván mindenkinek békés, boldog Karácsonyt a Szatmári Dáridó és a Szatmári Rock Band Zenekar! Fogadjátok sok szeretettel!
A Zenekarról
A zenekar 1991-ben alakult egy határszéli kis kocsmában a csengersimai Birka Csárdában. Tóth Attila egyszemélyes zenekarként dolgozott itt, mint vendéglátós zenész, amikor találkozott a véletlenül betérő Vincze Sándorral. Hamar összebarátkoztak, Sándor elmesélte, hogy neki volt Romániában egy 5 személyes zenekara, melyben egy szaxofonos is tag volt.
1993-ban már ezzel a hármas felállással léptek fel különböző rendezvényeken, bálokban és vendéglátó helyeken.
1994-től a csengeri Panzió és Étterem nevű vendéglátó egységben dolgoztak.
2000 telén egy Szatmárnémeti kiadó stúdióba hívta a zenekart, és ebben az évben jelent meg az első (még csak kazettára vett) stúdióalbum Szatmári Dáridó 2000 címmel. A zenekar neve ezzel a lemezzel együtt született meg, ezen alkalomból.
2001-ben dupla CD jelent meg, egyiken mulatós, másikon pedig aktuális slágerek szerepeltek. Az egyik az Addig megyek, ami pár hónappal később aranylemez lett, a másik pedig Oly gyönyörű vagy címmel jelent meg.
A zenekar 2003 és 2006 között folyamatosan fellépett a baktalórántházi Fenyves Csárdában, ahová a mai napig visszajárnak rendezvényekre zenélni.
2004-ben Attila szólóalbumot jelentetett meg, Hozom a boldogságot címmel.
Sajnálatos módon, az eddigi albumokat kiadó romániai stúdiót számukra ismeretlen okból bezárták, így 2010-ig nem jelent meg több hanganyag. A munka természetesen tovább folyt, a zenekar nagyon sok felkérést kapott, lakodalmakra, bálokra és egyéb rendezvényekre. A repertoár egyre bővült, igény jelentkezett új hanganyag elkészítésére. A zenekar úgy döntött, megpróbálkoznak egy saját stúdió létrehozásával.
Attila régi bolthelyiségében még a zenekari technikával kezdték meg az új lemezük elkészítését. Világossá vált, hogy egy hangszigetelés nélküli helyiségben, stúdióberendezések nélkül nem fog menni. Elkezdődött tehát a helyiség teljes átalakítása, valamint stúdióberendezések vásárlása. Néhány hét alatt teljesen elkészült a tökéletes felvételre alkalmas stúdió.
A csapat új nagylemeze Ma este mulatok címmel már a saját stúdióban készült el, párhuzamosan a Szatmári Rock Band hanganyagával, erről majd bővebben olvashat itt.